A vállalat

Bemutatkozás

Az InterEstate Ingatlanfejlesztő Zrt. 1989-ben zártkörű alapítással jött létre. Részvényesei bel- és külföldi jogi-, illetve magánszemélyek. A Társaság irányítását az alapítástól szinte változatlan összetételű igazgatóság végzi.

Az InterEstate Zrt. húsz esztendeje meghatározó szereplője a hazai ingatlanfejlesztő piacnak. Társaságunk az elmúlt két évtized alatt Budapesten és vidéken jelentős nagyságrendű ingatlanfejlesztést valósított meg. Ezen belül több száz hektáron lakótelkeket alakítottunk ki, több ezer korszerű zöldövezeti lakást építettünk meg, továbbá kereskedelmi létesítményeket hoztunk létre.

A kereskedelmi ingatlanok sorából kiemelkedő két legjelentősebb fejlesztésünk a Home Center Építési és Lakberendezési Központ, valamint a 2008 év végén megnyitott Ramada Resort – Aquaworld Budapest komplexum, amely Közép-Európa legnagyobb fedett élményfürdő- és szálloda-együttese. A Vízibirodalom mindkét objektuma külön-külön is páratlan a maga nemében. Az Aquaworld fedett élményfürdő egyidejűleg 1800 vendéget tud fogadni, ahol 15 medence – többek között az Európában is ritka szörfmedence –, 11 csúszda, külön szauna- és gyerekvilág, nyáron pedig strand várja a látogatókat. A Ramada Resort négycsillag szuperior kategóriájú konferencia- és wellness szálloda 309 szobával, lakosztállyal, illetve apartmannal, és közel 1000 fős konferenciaközponttal Budapesten szintén egyedülálló szolgáltatásokat kínál.

Vállalatunk az ingatlanfejlesztés mellett különböző hidegburkolatok és fürdőszobai termékek kis- és nagykereskedelmével is foglalkozik. Ezen belül a leghangsúlyosabb termékcsoport a különféle, minden ízlést kielégítő kül- és beltéri fali- és padlóburkolatok – különös tekintettel a Paradyz cég termékeire -, melyeket a Home Depo Fürdőszobaszalonban lehet megtekinteni és megvásárolni.

Az InterEstate Ingatlanfejlesztő Zrt. több hazai érdekképviselet tagja, munkatársaink vezető tisztséget töltenek be a Magyar Ingatlanszövetségben és a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségében.

A Társaság 2000-ben és 2002-ben elnyerte az "Év Ingatlanfejlesztője", 2001-ben és 2003-ban az "Év Lakóparkja" mesterdíjat.

2005. ÉV INGATLANOSA ingatlanfejlesztó kisvállalkozó kategóriában.

Ingatlanfejlesztői Innovációs Díj 2008.